Merítsünk a lelkünk bölcsességéből!

Sant Rajinder Singh Ji Maharaj

A lélek egyik jellemzője a bölcsessége. Ha ebből a forrásból merítünk, az erejével gazdaggá tehetjük és átformálhatjuk az életünket. Hogyan tudunk a lelkünk energiáihoz hozzájutni, miként érhetjük el a lélek bölcsességét? A mindentudás a meditáció segítségével kedvünk szerint bármikor elérhető számunkra.

A bennünk rejlő határtalan bölcsesség

Mi a korlátlan bölcsesség? Ez nem intellektuális tudás, amit az iskolában vagy a könyvekből sajátítunk el; ez tudatosság. Istent úgy jellemzik, hogy Ő maga a „mindentudás.” A lelkünk egylényegű Istennel, ezért szintén tudatos. Ez a „minden megismerhető tudásának az állapota.”

Amikor hozzájutunk az isteni bölcsességhez, az a teljes tudatosság állapota, amelyben tudjuk a válaszokat az élet misztériumával kapcsolatos kérdésekre, és ismerjük a létezésünk célját. Az életet már nemcsak jelentőség nélküli események sorozatának látjuk, hanem minden történésben felismerjük a tanulnivalót és a nekünk szóló üzenetet.

Akik rácsatlakoztak a lelkük forrására, pezsdítően pozitív életszemlélettel rendelkeznek. Ahelyett, hogy az élet tengerén hánykolódnának, mindenfelé csapódva a hullámverésben, úgy figyelik az életüket, mintha egy feliratos filmet néznének, amelynél a képernyő alján levő szavakból megértik az események spirituális hátterét. Még érzik a hullámverések erejét, de azzal a benső tudással figyelik meg a különféle helyzeteket, hogy tudják: azoknak okuk és céljuk van.

Nézhetünk minden velünk történő dolgot a hallhatatlan lelkünk szintjéről is. Amikor ezt tesszük, az események tünékeny, átfutó felhőknek látszanak a tiszta, nyugodt és békés égbolton. Megőrizzük a nyugalmunkat, mialatt türelmesen kivárjuk, ahogy életünk mulandó eseményei elhaladnak a szemünk előtt. Tudjuk, hogy egy napon minden teljesen békéssé, örömtelivé és szeretetteljessé alakul át.

A meditáció a kulcs, amely kinyitja a lélek bölcsességének ajtaját

Amiatt maradunk meg az isteni bölcsességre tudatlan és közömbös állapotban, mert akadályok állnak az utunkban. Ezek miatt nem tudunk meríteni belőle. Hogyan tudjuk eltávolítani ezeket a gátakat? Milyen módszer alkalmazásával fedezhetjük fel azt, amit keresünk?

A lelkünk bölcsessége nagyon egyszerű technikák segítségével érhető el. Nem kell felkutatnunk a világ négy sarkát, sem az űrbe utaznunk érte. Ezeket az otthonunk kényelmében is gyakorolhatjuk. Csak arra van szükségünk, hogy a meditáció segítségével befelé figyeljünk.

A mindentudás a bensőnkben van

A bennünk rejtező bölcsesség hatalmasabb, mint a külvilágban felhalmozható akármekkora tudás. Hiszen bennünk van ennek a forrása, amelyből minden egyéb megismerhető ered. Ez a meditáció segítségével érhető el, lehet a miénk.

article Rajinder meditation end

 

About the author Sant Rajinder Singh Ji Maharaj

Follow Sant Rajinder Singh Ji on Facebook  |  YouTube Instagram

Want to Learn More?

A Spiritualitás Tudománya

A tudomány mindig megkísérelte, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant, megoldja a megoldhatatlant, és megismerje a megismerhetetlent. A tudósok annak szentelik magukat, hogy válaszokat találjanak az élet titkaira. A tudás szomjúsága arra ösztönzi őket, hogy a létezés minden aspektusát megvizsgálják annak érdekében, hogy kikutassák, miért és hogyan jött létre a teremtés.

bővebben

Örök napsütés

Szerte a világon az embereket állandóan foglalkoztatja az időjárás. Sok idő megy el a vele kapcsolatos helyi jelentések meghallgatásával. Az előrejelzésekből megtudhatjuk, milyen körülmények várhatók a következő napon.

Az utazásaim alatt megfigyelhetem, hogy a különböző időjárási jelenségek miként hatnak az egyes országokban vagy régiókban élő emberekre.

bővebben

Fedezzük fel az örök ifjúság benső forrását!

Ahogy idősebbek leszünk, és elkezdünk aggódni a korosodásunk miatt, közülünk sokan ezerféle módon igyekeznek megőrizni a fiatalságukat. Lehet, hogy fizikai gyakorlatokat végeznek, egészségesebben étkeznek, orvosi kezelésekkel igyekeznek a múló idő jeleit eltüntetni az arcukról vagy a testükről. Segíthet a meditáció a fiatalság megőrzésében?

bővebben