Találjunk rá a benső gyógyfürdőnkre
a meditációval

Sant Rajinder Singh Ji Maharaj

Amikor egy kicsit vissza akarunk vonulni a világból, hogy ellazuljunk, pihenjünk, sokunk erre a célra egy gyógyfürdőt választ, amely nyugalmat biztosít a testünknek és az elménknek is. Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban több mint tízezer ilyen hely van, és ennél sokkal több szerte a világon. A latin eredetű „spa” szó jelentése: „gyógyulás a víz segítségével.” Az emberek már a régi időkben is tapasztalták, hogy az ásványi anyagokban gazdag termálvízben ülés sok betegségre gyógyhatású. Testi és mentális szinten is erőt ad, megújít.

Miközben egy helyi vagy egy távoli gyógyfürdőbe utazunk, lehet, hogy nem vagyunk tudatában annak: bennünk is van egy, amelyért nem kell sehova sem mennünk. Önmagunkban rátalálhatunk a békés menedékhelyünkre.

Manapság jól felszerelt úszómedencék, kádfürdők, jakuzzik állnak a rendelkezésünkre. Lehetnek benne gépek a testgyakorlatokhoz, továbbá sugármasszázsra vagy emberi kézzel történő ellazító masszírozásra is van lehetőség. Mindezek megnyugtató hatásúak. A testünk megszabadul a fájdalomtól, a stressztől.

spa images for relaxing through meditationA gyógyítás területén végzett kutatások azt igazolták, hogy a testi egészség szempontjából fontos a stressz csökkentése. Az orvosok már sok ismerettel rendelkeznek a stresszhormonok – mint az adrenalin és a kortizol – felszabadulásáról. Ezek a „harc vagy menekülés” helyzetre való felkészülés során aktiválódnak. Elvileg csak rövid ideig cirkulálnak a testben, hogy segítsenek a veszély elkerülésében. Ha azonban nincs igazi fizikai kockázat, ezek a hormonok egész nap a testben keringenek, és az ártalmára lehetnek.

Ha a szervezet ismételten ki van téve e hormonok támadásának, akkor ez működési problémákat, megbetegedést okozhat. Idővel e károsodás, elhasználódás nyomán szívbetegség, légzési problémák, vérkeringési, emésztési és egyéb rendellenességek jelenhetnek meg. Több tucat betegség kiváltó oka lehet a feszült állapot. Ezért fontos a testi ellazulás, hogy így őrizzük meg az egészségünket.

Physical stress reduction improves health

A hévizi fizikai kezelések révén a testünk megtanulhatja az ellazulást. Van azonban egy másik technika is, amelyet otthoni körülmények között alkalmazhatunk, mialatt belemerülünk a meditáció azonnal és bárhol igénybe vehető benső gyógymedencéjébe. Ez a lakásunkon kívül a munkaszüneti időkben, utazás közben és minden stresszes helyzetben azonnal alkalmazható. A meditáció segítségével fizikailag relaxált állapotba kerülünk. Ez bármilyen élethelyzetben elérhető. A spirituális gyakorlatok segítségével rálelhetünk a benső gyógyfürdőnkre.

Hogyan nyújt a meditáció fizikai megkönnyebbülést a stressztől? Amikor meditálunk, a testünk mozdulatlan, nyugodt, feszültségmentes.

Az agyhullámok alacsonyabb szinten, 5-8 Hz frekvencián működnek. Ez az ún. théta állapot. A kreatív gondolkodás idején az agyhullámok 9-12 Hz, az aktív munkatevékenységek során pedig 13-20 Hz-en funkcionálnak, amely nagyobb feszültséggel járhat együtt. Ha meditálunk, akkor lelassulnak az agyhullámok. Így a testünk automatikusan oldottabb állapotba kerül. Ilyenkor nem termelődnek stressz hormonok. Azzal esélyt adunk a testünknek a megújulásra, hogy valamennyi időt nyugodt, háborítatlan helyzetben töltünk. Így személyes tapasztalatot szerezhetünk a meditáció pozitív, stresszcsökkentő hatásáról.

Relaxation for the mind

Az emberek a mentális ellazulás érdekében is igénybe veszik a hévizeket. Az elménk egy taposómalomhoz hasonlóan állandóan működésben van. A mindennapi életben nem nagyon hagy esélyt a stressz, a feszültség szüneteltetésére.

Folyamatosan a munkánkon, az anyagi helyzetünkön, a családunkon, a kapcsolatainkon jár az eszünk, és azon a bonyolult helyzeten, ami maga az életünk. Már az azzal kapcsolatos gondolatainkat sem könnyű kezelnünk, hogy mit kellene tennünk, de gyakran még szorongunk is.

Mindezen kívül még, felesleges módon önsajnálattal, bűntudattal, félelemmel és nyugtalansággal is megterheljük az életünket. Ezek nem egyszerű gondolatok. Ha egy algebrai formulát veszünk, akkor az elvégzendő munkához „x” mennyiségű gondolat társul. Amikor azonban ezeket „n” mennyiségű aggodalommal is megterheljük, akkor percekre, órákra, napokra jó nagy plusz terheket veszünk magunkra.

Minden egyes gondolathoz, amelyek azután szavakban vagy tettekben nyilvánulnak meg, közben már feszültség is társul amiatt, amit éppen mondunk vagy teszünk. Majd órákig vagy esetleg napokig foglalkoztat bennünket az, ami bekövetkezett. Így a gondolatok tengere, akár szükség van rá, akár nem, folyamatosan hullámokat vet, sőt folyton újabbakkal bombáz bennünket.

Ha kivesszük az egyenletünkből az „n”, vagyis a szükségtelen, a haszontalan, a feszültséget keltő gondolatokat, és csak az „x” részhez ragaszkodunk, akkor a valóban lényeges feladatokat könnyebben el tudjuk végezni. Az „n” a felesleges, az értelmetlen aggály. Ha ezt töröljük, ez segít az elménk lecsendesítésében.

calm water for art of meditation

 

Egy gyógyfürdő célja az ebben való segítségnyújtás. A fizikai mozgásokat a test ellazítására, megnyugtatására szánják, ami kedvezően hat a mentális működésre is. Erre ezekben a létesítményekben sokféle lehetőség áll rendelkezésre. Sajnos sokan, mialatt a medencében ülnek, vagy igénybe veszik a masszázst, relaxáció helyett tovább gondolkodnak és nyugtalankodnak.

A külső fürdőhelyeken ezért nem feltétlenül érjük el a békés, nyugodt állapotot, főleg, ha oda is magunkkal visszük a problémáinkat. Az otthonunkban maradva is elérhetjük az elménk lecsendesedését.

A meditációban belemerülhetünk a benső gyógyfürdőbe. Ezt bárhol és bármikor felkereshetjük: ha dolgozunk, a lakásunkban vagy bármilyen más stresszmentes helyen tartózkodunk. A spirituális gyakorlatok végzése közben az agyhullámok 5-8 Hz frekvencián működnek. Ez nemcsak a testünket lazítja el, hanem a lassúbb agyhullámok nagyon kedvezően hatnak az elménkre is. Ennek köszönhetően a legkülönfélébb helyzetekben megtapasztalhatjuk a meditáció jótéteményeit.

A test-elme kapcsolattal foglalkozó kutatások azt mutatják, hogy kölcsönösen hatnak egymásra. A testünk nyugalma lecsillapítja a gondolat-áradatot, és ez fordítva is jól működik. Ha elkerüljük a mentális feszültségeket, akkor csökken a stresszhormon mennyisége a szervezetünkben. Így megvédhetjük azok károsító hatásától. Ezzel esélyünk van arra, hogy visszaszerezzük az egészségünket. Ebben kiemelt szerepe van a meditációnak.

Meditation can calm the mind more than a spa

Noha elméletileg a meditáció segít az elménk csendjének a megteremtésében, mégis a világszerte tett utazásaim során a leggyakrabban feltett kérdés ez: „Hogyan állítsam meg a figyelmem kóborlását, a folyamatos gondolkodást a meditációm közben?” Ez univerzális probléma. Állandóan keressük a lehetőséget a gondolkodásra, az aggódásra. Van erre valamilyen megoldás?

Quote Rajinder Singh on MeditationA jó hír az, hogy létezik egy egyszerű meditációs technika, amely segít az elménk békéssé tételében. Sőt, többet eredményez a fizikai és mentális szintű megnyugvásnál, általa ugyanis belülről megújulunk.

Ezzel sokkal több jótéteményben részesülünk, mint a külső gyógyfürdőkben. Hiszen azok nincsenek közvetlen kapcsolatban az üdvöt adó lényegünkkel. A meditációban élvezhetjük a spirituális gyógyhatásokat, mialatt megteremtődik a kapcsolatunk a lelkünkkel – az igazi valónkkal.

A termálfürdők szép helyek. A berendezések, a harmonikus díszítő elemek, a kellemes színek a nyugalom érzését keltik. Ha zene van, az lágy, kellemes. A különféle aromaterápiás kezeléseknél használt illatok is finomak. Az ilyen helyeken kínált ételek és italok is hozzájárulnak a testi és mentális megnyugvás optimalizálásához. Ám a benső Fény-fürdő, amelyet a meditációban kereshetünk fel, szebb, örömtelibb, ellazítóbb és üdvözítőbb, mint a legkülönlegesebb földi gyógyhely.

A legtöbben a fizikai és mentális kikapcsolódás céljára ajánlják a meditációt, de annak igazi jótéteménye a benső valónk ellazulása. Az Istenerő a gyógyvíz a benső lényegünk számára. Visszavonulhatunk önmagunkba, és fürödhetünk, felfrissülhetünk a békesség tengerében. A legtöbben testnek és elmének tekintik magukat, ezért soha nem keresik a kapcsolatot a lelkükkel. Ha ezt megtesszük, akkor ráébredünk a békére és az örömre.

Ha meditálunk, ezzel a legtáplálóbb vízben fürdünk, amely üdvösséget nyújt.

An inner retreat for all of us

A benső menedékhelyünkön a világi problémák szertefoszlanak. A békesség, a nyugalom vize mos át bennünket. Felismerjük, hogy e világ összes aggodalmat keltő problémája jelentéktelen, szétpattanó buborékok, amilyeneket egy gyerek fúj. Időlegesek és illuzórikusak. Csak a bensőnkben lelhetünk rá az igazi békességre. Ekkor nem testnek, elmének, hanem léleknek látjuk magunkat.

Sok hasonlóság van a külső és a benső gyógyfürdő között. Mindkettő ellazító hatású. Napfürdőt is vehetünk a külső környezetünkben tartózkodva. Ugyanezt élvezhetjük a meditációban is, amikor belemerülünk Isten Fényébe. Hatalmas Fényár van bennünk.

flower for find your calm center meditation

Learn more on finding inner calm and peace.

A termál helyeken sokféle típusú víz közül választhatunk. Vannak hideg- és melegvizes medencék, meleg kádfürdők, amelyekben ülve ellazul a testünk. Ha egy ilyen gyógyhely tenger vagy óceán közelében helyezkedik el, akkor érezhetjük a hűsítő levegőáramlatokat, amelyet a szél fúj felénk. A meditációban hatalmas élményt nyújt a megnyugtató, erőt adó, simogató Fény- és Hangáradat.

Az egyik legnagyobb misztérium, amelyre az emberek keresik a választ: „Hol van ennek a benső rejtekhelynek a forrása, amely oly hatalmas örömöt és boldogságot nyújt?” A tudósok óriási teleszkópokkal próbálják megtalálni a mindenség külső határait, abban a reményben, hogy így rájönnek, létezik-e több, mint ami fizikai szemmel meglátható. Különféle kutatásokat végző űreszközöket lőnek fel, amelyek évekig utaznak a világűrben, azt remélve, hogyha mélyebben sikerül bepillantaniuk a fizikai univerzumba, akkor választ kapnak a kérdéseikre.

Mikroszkóppal vizsgálják a DNS-t, az emberi test építőköveit annak megértéséért: Kik vagyunk? Az anyagot szubatomi részekre hasítják, hogy megfejtsék a világegyetem kódját.

A meditáció segítségével rátalálhatunk a benső gyógyfürdőnkre. Ennek kristálytiszta vize elmossa az élet összes feszültségét, letisztítja a lelkünkről a szenny és piszok rétegeit, és így egyre tudatosabbá válunk.

A meditációban a benső menedékhelyünkre jutva az ott megtapasztalt nyugalom, szeretet és boldogság megifjít bennünket.

Ám ezt a különleges helyet csak összefogott figyelemmel érhetjük el. Ennek érdekében valamennyi időt úgy szükséges eltöltenünk, hogy nincsenek a célunktól eltérítő gondolataink, amelyek a múltra vagy a jövőre irányítanák a figyelmünket. Számtalan gondolatunk kapcsolódik más emberek megnyilvánulásaihoz, amelyek felzaklatnak, zavarnak minket.

Sok stressz forrása az, hogy az emberek nem az általunk elvárt módon teszik a dolgokat, és ez haragot, felháborodást vagy csalódást vált ki belőlünk. A meditáció balzsamot nyújt a másoktól kapott sebekre is.Remélem, hogy a meditáció révén eljutva a benső gyógyfürdőnkbe, rálelünk a tartós örömre és boldogságra.

Ha még többet szeretnénk megtudni a meditációval elérhető ellazulásról, akkor olvassuk el a Hogyan maradjunk nyugodtak a munkahelyünkön?.

article Rajinder meditation end

 

About the author Sant Rajinder Singh Ji Maharaj

Follow Sant Rajinder Singh Ji on Facebook  |  YouTube Instagram